2015. november. 07.

Sofőr a fél ország

Mitől tartanak leginkább az autóvezetők?

kotelezo-biztositasSofőr a fél ország, de csak az autóvezetők ötöde ismeri el, hogy okozott már balesetet, derül ki a Generali Biztosító friss kutatásából. A férfiak rendszeresebben ülnek volán mögé, a nők többet aggódnak – a sztereotípiák beigazolódni látszanak: a rendszeresen vezető sofőrök inkább férfiak, a nők kerülik a vezetést, ha pedig a volánnál ülnek, jóval többet aggódnak a különböző kockázati tényezők miatt. De attól minden második sofőr tart, hogy baleset során az utasai megsérülhetnek. Az ország egyik vezető biztosítótársaságának tapasztalatai alapján a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piaca is a kgfb mellé igénybe vehető, a félelmeink és részkockázatok enyhítésére megoldást kínáló kiegészítő biztosítások felé mozdul.
A Generali Biztosító felmérése alapján Magyarország fele vezet: a válaszadók 56%-a szokott valamilyen gyakorisággal sofőrködni. A rendszeresen volán mögé ülő autósok főként a férfiak. Sőt, úgy tűnik, a nők sokkal inkább kerülik a vezetést: másfélszer több nő vallotta azt, hogy sosem sofőrködik. Azok a nők pedig, akik vezetnek, jóval több kockázati tényezőt vesznek számításba.

A sofőrök közel 60%-ának még egyáltalán nem volt balesete. 22% nyilatkozott úgy, hogy okozott már káresetet, az autósok harmada pedig vétlen fél volt autóbalesetben. A volánnál ülők jelentős része ugyanakkor elég magabiztos, és a sofőrök közel fele a leggyakoribb kockázatok egyikétől sem tart.

Az utastársakért aggódnak az autósok leginkább

Segítünk önnek kiválasztani a legjobb kötelező gépjármű biztosítást!

A Generali kutatása szerint a legjobban attól tartanak a sofőrök (44%), hogy a velük utazók megsérülnek. Csak szeretteik épsége után következik a gépjárműé: valamivel kisebb arányban tartják rizikónak azt, hogy nagy költségekkel járó balesetet szenvednek (37%). Az autóval kapcsolatos anyagi károk és balesetek sokkal inkább aggasztják a női sofőröket, mint a férfiakat: különösen attól félnek, hogy túl nagy kár keletkezik, vagy balesetet okoznak.

A részkockázatok és félelmeink enyhítésére egyre több termék található a biztosítók kínálatában, így például a kötelező mellé a bennülők balesetbiztosítása is igénybe vehető. „A piaci igényekre reagálva a Generali számos kiegészítő biztosítást kínál a kgfb mellé, legyen szó a bennülők balesetbiztosításáról, jogvédelemről, baleseti vagy műszaki segítségnyújtásról. Kutatási adataink szerint az autósok harmada érdeklődik az ilyen termékek iránt, és tervez is igénybe venni kiegészítőt” – mondja Simon Zsolt, a Generali gépjármű- és lakossági vagyonbiztosítási üzletág-igazgatója. Az adatok alapján az autósok 32%-a gondolkozik a bennülők épsége érdekében kiegészítő balesetbiztosítás igénylésén, és negyedük kötne kgfb-je mellé esetleges koccanás esetén keletkezett károkat térítő önvédelembiztosítást is.

Add meg elérhetőségeidet:

Lépj kapcsolatba velem most, vagy add meg elérhetőségeidet!

Kali József

Kali József

Tel.: +36 (20) 922-3909
E-mail: hello@kalijozsef.hu

Partnereink
  • Generali
  • Fundamenta Lakáskassza
  • EUB
  • Generali Alapkezelő
  • MDRT