Nyugdíj kitekintés
Hány éves kortól érdemes nyugdíjbiztosítást kötni?
A hazai demográfiai számítások szerint 2050-re 4 aktív korúra már 6 eltartott jut, azaz sokkal több nyugdíjas lesz, ennek hatása pedig tükröződhet a nyugdíj összegével kapcsolatos várakozásokban. A felnőtt magyarok kétharmada arra számít, hogy a várható nyugdíja sokkal kevesebb lesz, mint jelenlegi jövedelme, ez pedig számos lemondáshoz vezethet majd. Legtöbben attól tartunk, hogy nem lesz lehetőségünk családunk anyagi támogatására, de sokakban felmerül, hogy spórolni kell majd a ruházkodáson, le kell mondani az autóról, netán kisebb, olcsóbb lakásba kell majd költözni.
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a nyugdíjkortól számított várható élettartam sokkal hosszabb, mint ahogy gondolnánk, a hölgyek esetében 18 év, míg a férfiak esetében 14 év. Ráadásul ez évente 0,1 esztendővel növekszik. Mindez azt jelenti, hogy még igen hosszú ideig kell nyugdíjból élni.
Ahhoz, hogy az időskori létbiztonság ne kerüljön veszélybe, de a jelenben se terheljük túl a költségvetésünket, érdemes minél előbb, akár már kisebb összegeket is félretenni.
Ha egy aktív, dolgozó 45 éves korában köt nyugdíjbiztosítást, jelentősebb összegekkel tudja majd kiegészíteni nyugdíját. Ha húsz éven át havi 20 ezer forintot áldoz nyugdíjbiztosítás keretében az öngondoskodásra, visszavonulásának idejére nagyságrendileg 12 millió forintnyi megtakarítása gyűlik össze.
Aki pedig még korábban, már 35 évesen nyugdíjbiztosítást köt például havi 10 ezer forinttal, körülbelül 14,5 millió forintot tud összegyűjteni nyugdíjas koráig, 20 ezer forintos havi ráfordítással pedig már igen tekintélyes összeg, nagyságrendileg 30 millió forint fog rendelkezésére állni*.
Alapozás nélkül házat sem tudunk építeni. A nyugdíjmegtakarítás is ilyen, egy életre szóló felelősségteljes döntés.
* Generali Aranyszárny Perspektíva nyugdíjbiztosítás szolgáltatási összege a biztosított 65 éves korában, 500.000 Ft-os életbiztosítási összeggel, évenkénti 4%-os díjnöveléssel, 5%-os eszközalap-hozammal és a 20%-os adójóváírással számítva