Indul a hajózási szezon a Balatonon
A hajózási idény ugyan még csak most indul, de az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy minden évben többmilliós nagyságrendű kár keletkezik a hajókban egy-egy rosszul sikerült manőver miatt. Ebben a témában adtunk ki sajtóközleményt a Generali Kikötő biztosítás támogatására, hiszen a közel 5000 balatoni hajótulajdonosnak a Generali most egy új komplex casco, felelősség- és balesetbiztosítást kínál. Ezzel már évi néhány tízezer forintért is elkerülhető, hogy egy rosszul sikerült kikötés akár több százezerrel megterhelje a hajós pénztárcáját. A Generali emellett – a Balatoni Hajózási Zrt.-vel kötött megállapodása értelmében – 2013-tól több mint 1500 kishajónak szolgáltat felelősségbiztosítást összesen tíz balatoni kikötőben. Egy kisebb ütközés, vagy egy balul sikerült kikötés, mólónak ütközés is több százezer forintba is kerülhet, a legrosszabb esetben pedig akár a hajó is elsüllyedhet, vagy komoly személyi sérülés történhet. Ennek ellenére ma még a balatoni hajóknak csak mintegy ötöde rendelkezik biztosítással.