CSOK újracsomagolva
CSOK – A legfontosabb változások listája
Immáron sokadszorra, újra változtak az otthonteremtési támogatás (CSOK) feltételei, mely a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg és csütörtökön hatályba is lépett. Többnyire egyszerűsödtek és kedvezőbbé váltak, azonban szigorításokat is tartalmaz. Az új szabályzat alapján a gyerekszám a legmeghatározóbb, és mivel eltörölték az új lakás maximális vételárát, azok a családok is jogosultak lettek a támogatásra, akik több százmilliós kategóriában keresgélnek luxuslakásokat, villákat. A cél a gyerekek számának jelentős növelése, tehát az utánpótlás. Rossz hír az építkezőknek, hogy csak 2015. január 1-jén vagy azt követően kiállított számlák fogadhatók el.
Legfontosabb változások:
- már a felsőoktatási intézményben tanulóknak is lehetővé vált a 10 millió forintos támogatás
- gyermekvállalás esetén a 10 milliós támogatásnál egy, két vagy három gyermek esetén is 10 év a határidő
- örökbefogadás esetén a vállalt gyerekekre vonatkozó határidő 2 évvel kitolódik
- nem közös gyerekek esetén csak az egyik fél után lehet támogatást érvényesíteni, aki nagyobb kedvezményre jogosult. Azonban, ha közös gyermek is van, akkor a nagyobb kedvezményre jogosult félhez lehet beszámítani.
- új lakást vásárlók megtarthatják régi lakásukat
- használt lakásvásárlók legfeljebb 50 %-kos tulajdoni hányaddal rendelkezhetnek
- meghatározták az új lakás fogalmát:
- szükséges szobák: lakószoba, konyha, fürdőszoba és WC
- villamosenergia bekötése
- egyedi fűtéssel rendelkezzen
- szennyvízelvezetés (közműves) vagy szennyvíztisztító készülék vagy időszakos tárolásra alkalmas egyedi zárt szennyvíztározónak kell lennie
- vezetékes ivóvízszolgáltatás vagy ivóvíz minőségű fúrt kút telepítése
- tetőtér beépítése is támogatott, ha önálló albetétként jön létre és saját megközelíthetőséggel rendelkezik
- új lakás vásárlásánál, építésénél eltörlésre került a 30 millió forint felső határa
- a korábban lakástámogatást igénybe vevők bentlakási követelménye az új lakásban folytatható
- a nagykorú, illetve a nagykorúvá vált gyermekek elköltözhetnek a CSOK-os lakásból 10 éves határidőn belül is
- az új lakásban csak az igénylők szerezhetnek tulajdont
- előírás, hogy lakásbiztosítás legyen az ingatlanon
- minimum lakásméret:
- egy gyermek esetén: 40 nm
- két gyermek esetén: 50 nm
- három gyermek esetén: 60 nm
- négy vagy több gyermek esetén új lakásnál: 60 nm, míg használtnál: 70 nm
- minimum házméret (új egylakásos ház építése, vásárlása esetén):
- egy gyermek esetén: 70 nm
- két gyermek esetén: 80 nm
- három gyermek esetén: 90 nm
- házépítés mellett a lakásvásárlás esetén is szükség van a bank helyszíni szemléjére
- bontott alapanyagból történő építkezés esetén a számlakötelezettség 20 %-kal csökken ( vagyis a költségvetés 56%-ról kellenek számlák)
- lehetőség van külterületen vagy zártkertben is építkezni
- a támogatásból vásárolt lakás 10 éven belül bármikor eladható, ha az igénylő másik új lakást vásárol. Használt lakás esetén öt év eltelte szükséges. Minden esetben a támogatás összegét letétbe kell helyezni.
- használt lakás vásárlásához igénybe vett támogatás esetén a vételár országos szinten egységesen nem haladhatja meg a 35 millió forintot, és 20%-kal haladhatja meg a hitelintézet által megállapított forgalmi értéket
Amiben nem történt változás:
- az igényelhető összegben nincs változás
- házastársak, fiatal házaspárok és élettársak igényelhetik
- gyermekvállalás esetén a házasság feltétel, és a kérelem benyújtásának időpontjában legalább az egyik félnek 40 év alattinak kell lennie
- közfoglalkoztatottak még továbbra sem kérhetik az új lakás után a CSOK-ot
- gyermektelen házaspár legfeljebb három; egy gyermekes legfeljebb kettő; míg két gyermekes házaspár egy gyermek születését vállalhatja
- gyermekvállalás teljesítésére egy gyermek esetén 4 év; kettőnél 8 év; három gyermek esetén 10 év a határidő
- ha kifutnak a gyermekvállalásra előírt határidőből, de végül mégis összejön a terhesség, akkor a gyermek megszületéséig kitolódik a póthatáridő
- a támogatás szempontjából gyermeknek számít:
- a magzat a 24. hetet követően
- 20 év alatti eltartott
- 25 év alatti nappali tagozaton felsőoktatási intézményben tanuló diák
- örökbefogadott gyermek
- a támogatott személyek 10 évig életvitelszerűen az új lakásban kell lakniuk
- a korábbi lakástámogatást le kell vonni a most igényelt összegből
- a támogatás igénybevétele esetén az állam 10 évre jelzálogot jegyez be
- új lakás építésénél a 2008. július 1-jén vagy azt követően kiállított építési engedély vagy az építési tevékenység bejelentését igazoló dokumentum szükséges a támogatáshoz
- lakás bővítésnek minősül, ha a lakás hasznos alapterületét legalább egy hálószobával növelik (ideértve a tetőtér beépítését is)
- csak olyan új épületre kérelmezhető a támogatás, amelyet gazdálkodó szervezet értékesítés céljára épít vagy építtet
- az igénylők büntetlennek és köztartozásmenteseknek kell lenniük
- használt lakásvásárlás esetén legalább az egyik igénylőnek rendelkeznie kell minimum 180 nap társadalombiztosítással (legfeljebb 30 nap megszakítással)
- új lakás esetén az egyik igénylőnek legalább két éves társadalombiztosítás szükséges (legfeljebb 30 nap megszakítással)
- amennyiben nem sikerül teljesíteni a gyermekekkel kapcsolatos vállalást, akkor a határidő lejárta után 60 napon belül:
- késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni az igénybevett összeget
- 10 milliós támogatás esetén az igénybevett összeg késedelmi kamatának ötszörösét kell visszafizetni