Lezárul egy esztendő
Azt szokták mondani, hogy az évek múlásával egyre bölcsebbek leszünk. Na ezt hogy értelmezzük napjainkban?
Annyi bizonyos, hogy kell egy olyan időszak, amikor egy kicsit kiszállunk a mindennapi mókuskerékből és felidézzük az elmúlt időszakot. Erre az év vége kiváló alkalomnak bizonyul.
Lapozzunk vissza
Amikor benne vagyunk a mindennapi feladatokban, akkor csak úgy repül az idő. Már szinte az az érzésünk van, hogy a hetek követik egymást és a napok másodpercként olvadnak bele az életünkbe. Így telnek az évek és az időszakok is. Egy pillanatra nem figyelünk, és búcsút intünk a gyerekkornak, sőt már a nagybetűs életet éljük, de már annak is a derekán vagyunk, de lehet, hogy már azon is túl. Könnyen előfordulhat, hogy már az ősz hajszálakat hátra fésülve próbáljuk meg felidézni a régmúltat.
Vegyük például az idei – 2023 – évet. Egészen biztos, hogy sok esemény történt. Ha nehezen jönnek az emlékek, akkor hívjuk segítségül pl. a telefonunkat. A fotóalbumban megörökített pillanatok és a videók bebizonyítják, hogy sok élményben volt részünk. Szeretni fogod. Ahol hiányérzet adódik az már mehet is a to do listára. 🙂
Szakmai nézőpont
Az elmúlt év számomra nagy kihívás volt úgy szakmailag, mint magánéletileg. Az üzleti világban egy új év azt is jelenti, hogy ekkor vagy a tervedtől a legtávolabb. Nem jó érzés. Ráadásul, ha egy csapatért is felelsz, akkor ez különösen igaz, hisz nem csak rajtad múlik a siker. Ilyenkor persze jól jön, ha már régi motoros vagy a szakmádban, mert pontosan tudod, hogy játék lesz az egész. Ha esetleg még nincs mögötted öt évnél több tapasztalat, akkor a mentorod támogató hozzáállása a segítségedre lesz. Nekem sokat jelent még napjainkban is, hogy az MDRT (Million Dollar Round Table – Millió Dolláros Kerekasztal) – a pénzügyi szakértők első független és nemzetközi szervezete a világon – örökös tagja vagyok. Az idei Nashville-i szakmai találkozón Gregory B. Gagne elnök azt mondta, hogy ha elköteleződünk valami mellett, akkor adjunk bele mindent. Talán ez is hozzájárult, hogy az üzleti éves tervünket már a novemberi hónapban teljesítettük, és ahogy mondani szokták ilyenkor, a többi már csak hab volt a tortán. A siker titka, hogy elhittük amit megálmodtunk.
Magán oldal, ami elengedhetetlen a work-life balance-hoz
Magánéletemben is jól tükrözi az idő múlását, hogy lányaim nagykorúvá váltak és már ők is a saját választott utuk során bontogatják a szárnyaikat. Ez kétségtelenül örömhír, azonban feladatot adott nekünk a feleségemmel, hogy „újra” megismerjük egymást. Aki mindezt átélte pontosan tudja, hogy szinte a lehetetlen küldetéssel ér fel. Ami bizalomra ad okot, hogy hiszünk a kapcsolatunk erejében, így meg fogjuk tudni (ezt is) oldani.
Sok mindent kipróbálhatunk, de a fókusz mindig a helyén legyen
Abban biztosak lehetünk, hogy izgalmas lesz az új esztendő is. Ahogy a Nevezz be az Életedbe című könyvemben is megemlítem, csupán az a feladatunk, hogy legyünk bátrak és kíváncsiak a siker nem fog elmaradni.
Én ezzel kívánok a következő évre Boldog és minden kívánságot teljesítő, csodálatos 2024-es évet!🥂
Created by @reallygreatsite