Az építőipari cégek körében jól bevált biztosítási forma az építési szerelési biztosítás, a lakosság körében azonban még messze nem közismert.
Pedig jó tisztában lenni azzal, hogy a hagyományos lakásbiztosítások nem terjednek ki az építés alatt álló ingatlanokra, sőt, sok esetben még a felújítás alatt állókra sem. Mit tehetünk azért, hogy biztosítva legyenek a munkagépek, a drágán megvásárolt anyagok és az egyéb felszerelések?
Biztosításra mindig szükség van, különösen akkor, ha még hitel, vagy állami támogatás (CSOK) is társul az építkezéshez, vagy felújításhoz.
Az építési biztosítások alapvető feladata az, hogy megtérítse az esetleges károkat, amelyeket a biztosított, illetve a biztosított alkalmazásában lévő alkalmazott munkavégzés során okoz, legyenek azok személyi sérülések, vagy dologi károk.
A biztosító a szerződésben rögzített esetekben vállalja, hogy kár esetén a biztosított helyett fizet, vagyis átvállalja a kockázatot.
Minden építési tevékenységre megköthető, van ahol kötelező (pl.: új építésű családi házak), és van amikor a szerződéskötés feltételeként szabják meg az építési felelősségbiztosítás meglétét (pl.: pályázatok, CSOK).
Photo by Brett Jordan on Unsplash
Az építési szerelési biztosítás (CAR) egy magánszemélyek és cégek számára elérhető biztosítás, ami minden olyan káreseményre kiterjed, amely a biztosított vagyontárgyak javítását, vagy pótlását teszi szükségessé. Ilyenek például:
Ez egy időszakos biztosítás, ami jellemzően az építkezés megkezdésétől az épület használatba vételéig tart, de sok esetben arra is van lehetőség, hogy a szavatossági idő végéig meghosszabbítsák azt.
Az építési szerelési biztosítás általában két részből, egy vagyonbiztosításból és egy felelősségbiztosításból tevődik össze.
A vagyonbiztosítás fedezetet nyújt az építkezés helyén tárolt építőanyagokra, az építés folyamán használt gépekre, berendezésekre, eszközökre, a beépített anyagokra, illetve a kivitelező munkájára. Ha lopás, rongálás, baleset, vagy egyéb biztosításban foglalt káresemény következik be, akkor a biztosító fizet.
A felelősségbiztosítás rész pedig abban az esetben nyújt fedezetet, ha az építkezés folyamán 3. személynek (szomszéd, járókelő stb.) okoznak kárt.
Az építés szerelés biztosítás mindenki számára ajánlott, aki családi házat, társasházat épít, vagy felújít.
Érdemes megkötni továbbá minden más érdekeltnek is, akik a kivitelezésben részt vesznek, legyenek azok beruházók, fővállalkozók, vagy alvállalkozók.
Ez a megfelelő biztosítási forma az építési-, felújítási pályázatokhoz, építési-, felújítási hitelekhez, valamint a A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) segítségével épített és felújított ingatlanokhoz is.
A biztosítás megkötéséhez a biztosítók általában az építési engedélyt, illetve a műszaki tervdokumentációkat kérik, a biztosítás tárgyát képező munkaeszközöket, gépeket pedig jellemzően egy külön jegyzékben sorolják fel. Természetesen az egyes biztosítók ajánlataiban vannak eltérések, ezért érdemes azokat tanulmányozni, és kiválasztani azt, amelyik leginkább lefedi az elvárásokat.
Az “all risks” típusú (minden kockázatra szóló) alapbiztosításban az építési-szerelési tevékenységhez szükséges valamennyi vagyontárgy biztosítható az olyan károkra, amelyek véletlenül és előre nem látható módon következtek be, és amelyek nem kizártak a biztosítási fedezetből.
Ilyen károk például:
A biztosítást megkötheti az ingatlan tulajdonosa, az ingatlanon végzett építés-szerelés munkák beruházója, fővállalkozója, valamint az ajánlaton megjelölt alvállalkozók és kivitelezők.
Ez a biztosítási forma az épületeket, építményeket, az építési helyszínen tárolt, vagy már beépített épülettartozékokat, építési anyagokat, épületgépészeti-, épületvillamossági berendezéseket és segédanyagokat biztosítja. A biztosítási védelem kiterjed továbbá a munkavégzés eszközeire, a munkagépekre és a felszerelésekre is.
Nem terjed ki a biztosítás olyan károkra amelyek:
A biztosítás időtartama cégek esetén minimum fél, maximum egy év, de egyéni ügyfelek esetén akár egy hét is lehet a minimum tartam.
A tartam meghatározása az építés-szerelési tervdokumentáció alapján történik, és nem függ a folyósított hitel futamidejétől. Az egy évnél hosszabb ideig tartó beruházások esetén a fennmaradó időre új szerződés megkötésével hosszabbítható meg a biztosítási védelem.
Az építési-szerelési biztosítás nem összekeverendő a kivitelezői felelősségbiztosítással, amely kimondottan a kivitelezők által vétett szakmai hibákra koncentrál.
Biztosan építés szerelés fedezetre van szükség:
Kivitelezői felelősség-biztosításra van szükség:
Fontos még tudni, hogy a beruházás befejezését követően a használatbavételi engedély napjától – az új lakóépületre már nem az építési szerelési biztosítás, hanem az akkor megkötött lakásbiztosítás nyújt védelmet.
Ön is építkezést tervez, vagy esetleg egy komolyabb felújításban gondolkozik? Keresse kollégánkat bizalommal és kérjen ajánlatot Generali építési szerelési biztosítására, hogy a váratlan eseményekre is fel legyen készülve.
Kali József
Tel.: +36 (20) 922-3909
E-mail: hello@kalijozsef.hu