Ahogy az idő telik, úgy csökken a nyugdíjunk
A válság kitörését követően számos Közép-kelet-európai ország döntött úgy, hogy visszatér az egypilléres nyugdíjrendszerhez, többek között Magyarország, Lengyelország és Litvánia is felrúgva a korábbi reformot arra szánta rá magát, hogy az állami nyugdíjrendszerbe tereli vissza tagokat.
Nem volt könnyű a kormányok helyzete, hiszen a kormányzatok részéről szükség volt megfelelő erőforrásokra a válságból való kilábalás miatt. Mindezek eredményeként egyes országok drasztikus beavatkozás mellett döntöttek, és teljes egészében visszafordították a korábban elindított nyugdíjreformot.
Sok lehetőség nincs, a korhatáremelés nem működhet mindig, így a várható élettartam növekedésével összhangban a kezdőnyugdíjakhoz is hozzá kell nyúlni. Becslések szerint évtizedek múlva az átlagbér negyede-harmada lehet a kezdőnyugdíj, míg most a felét is megkaphatják a nyugdíjasok – írja az Investment & Pensions Europe.
Ne bízza a véletlenre. Mint ahogy azt a korábbi hírünkben is megemlítettük 2014.01.01-től 20% adókedvezményben részesülhet a nyugdíjcélú megtakarításaira.